Tudnunk kell-e tudnivalókról, akiket szeretünk, ha fantáziavilágban élnek, a valóság más, még akkor is, ha kegyetlenebb vagy fájdalmasabb?
Azt hiszem.
Orvosként tanúskodhatok 2 olyan szempont fontosságáról, amely látszólag távol áll a kezeléstől, de amelyek jelentősen befolyásolják betegségük prognózisát és kimenetelét, a beteg evolúciójában.
Úgy értem a betegség tudata és a gyógyulni akarás.
A továbbjutni vágyó betegnek sokkal több lehetősége van erre, mint annak, aki csak a betegség következményeivel van tisztában és ezért a sorsra hagyják hogy orvosa sikere vagy sem az általa felírt tablettákban és főzetekben.
A tünet valami rossz jele, egy jó hírvivő, amely figyelmeztet bennünket, hogy valamilyen veszély fenyeget. Az elmondottakért a figyelmeztetés nem elítélés vagy nekrológ; de légy óvatos, önmagában nem ez a probléma végleges megoldása.
Kíváncsi leszel, miért kérdezem mindezt tőled ...
Vegyük úgy a belső üresség gyűlölködő érzését (amelyet szinte mindannyian ismerünk), mintha ez egy tünet, riasztási jel, a félreérthetetlen jel lenne a szellem betegsége mit fogunk hívni a lelki szükséglet
Paradox módon létének ismerete és a vágy, hogy megszabaduljon ettől a katasztrofális tapasztalattól, paradox módon a legjobb segítség arra kényszerít minket, hogy járjunk egy magasabb síkon, amely az életünket az elfeledett szellemiség irányába tereli.
És ez nagyon előnyösen hangzik, bár ismét csak egy hirdetés, mivel az érzés önmagában, nem tudja meggyógyítani a betegséget.